Noun: abszurd
Nominative
| Singular | abszurd |
| Plural | abszurdok |
Accusative
| Singular | abszurdot |
| Plural | abszurdokat |
Dative
| Singular | abszurdnak |
| Plural | abszurdoknak |
Instrumental
| Singular | abszurddal |
| Plural | abszurdokkal |
Causal-final
| Singular | abszurdért |
| Plural | abszurdokért |
Translative
| Singular | abszurddá |
| Plural | abszurdokká |
Terminative
| Singular | abszurdig |
| Plural | abszurdokig |
Essive-formal
| Singular | abszurdként |
| Plural | abszurdokként |
Essive-modal
inessive
| Singular | abszurdban |
| Plural | abszurdokban |
superessive
| Singular | abszurdon |
| Plural | abszurdokon |
adessive
| Singular | abszurdnál |
| Plural | abszurdoknál |
illative
| Singular | abszurdba |
| Plural | abszurdokba |
sublative
| Singular | abszurdra |
| Plural | abszurdokra |
allative
| Singular | abszurdhoz |
| Plural | abszurdokhoz |
elative
| Singular | abszurdból |
| Plural | abszurdokból |
delative
| Singular | abszurdról |
| Plural | abszurdokról |
ablative
| Singular | abszurdtól |
| Plural | abszurdoktól |
Non-attributive Possessive
Singular
| Singular | abszurdé |
| Plural | abszurdoké |
Plural
| Singular | abszurdéi |
| Plural | abszurdokéi |
Possessive Forms
Single possession
| Sg.1 | abszurdom |
| Sg.2 | abszurdod |
| Sg.3 | abszurdja |
| Pl.1 | abszurdunk |
| Pl.2 | abszurdotok |
| Pl.3 | abszurdjuk |
Multiple possessions
| Sg.1 | abszurdjaim |
| Sg.2 | abszurdjaid |
| Sg.3 | abszurdjai |
| Pl.1 | abszurdjaink |
| Pl.2 | abszurdjaitok |
| Pl.3 | abszurdjaik |
Nouns inflected like abszurd
szekund,
szulfid,
hidrogén-peroxid,
futópad,
nátrium-hidroxid,
magnézium-klorid,
uralkodócsalád,
benzalkónium-klorid,
szájpad,
barikád,
peroxid,
ágyúnaszád,
dietilamid,
deltoid,
biliárd,
lítium-klorid,
patkányvakond,
bárium-klorid,
hidroxid,
lítium-hidroxid, etc. (List truncated at 20 nouns)
Sample Sentences
-
Az író a lét értelmét vizsgálja, mint az abszurdok általában. (The writer examines the meaning of existence, as the absurdists in general.)
Etymology
Borrowed from Latin absurdus (“discordant, senseless”), from ab- + surdus (“deaf”). First attested in 1761. See: Latin Nouns '
absurdus'.
Translations